SUBCASTRUM
Szerethető Szarvaskő
SUBCASTRUMSzerethető Szarvaskő
Falusi templomainkat hosszabb ideje nem érintette átfogó felújítási program. A helyi közösségek erőn felül próbálták elvégezni a legszükségesebb karbantartásokat, és így Szarvaskőben is sikerült megóvni a templomot a gyors állagromlástól. Ám mint az később kiderült, templomunk tetőszerkezete igencsak megérett a felújításra.
Az egyházmegyében pályázati keretből sikerült több templom felújítására is forrást szerezni. A pályázati keretösszegből egységesen 15 millió forint jutott minden egyes helyszínre. Ez egy nagyobb templom esetében akkor sem volt elég egy teljes körű felújításra, de a Szarvaskői Keresztelő Szent János templom esetében a tervezés megindításakor reális esély mutatkozott a tető és a homlokzatok rendbetételére.
A tervek elkészültek, a barokk templomok közül kitűnő klasszicista templom felújításánál Jankovics Norbert művészettörténész javaslatára az egykor volt sötét zsindely és világos homlokzati festés kontrasztjára építő látvány megidézését tűztük ki célul. Tudtuk, hogy a fazsindelyre nem lesz pénzünk, ráadásul a várható élettartama is rövidebb, mint a végül kiválasztott fedésé. Mivel az időjárásnak a leginkább kitett épületrész a tető, ezért olyan anyagot kerestünk, amely bírja a megpróbáltatásokat és sötét tónusával reprodukálja az építéskori kontrasztokkal játszó koncepciót. Erre a célra a Creaton Domino antracit cserepét szemeltük ki, mégpedig engóbozott kivitelben, ami egy a gyártás során ráégetett mázat jelent. Elégedetten dőltünk hátra, hogy a megfelelő anyagok kiválasztásával és az eredeti homlokzati megjelenés visszahozásával sikerre ítélt a beruházás. Ráadásul most a pénz is rendelkezésre áll. Mi baj történhet?
A biztató kezdet után hamar baljós fellegek gyülekeztek a projekt felett. Mind átvitt, mind pedig valós értelemben. Plébánosunk, Szabó atya más megbízatást kapott, így az új plébánossal az alapoktól kellett kialakítani a bizalmi viszonyt, amely mérsékelten sikerült. Ráadásul a műemlékes ügyintéző is nyugdíjba vonult az építkezés kezdetére. Így két az előzményeket ismerő lelkiismeretes szereplőt is hiányolnunk kellett a fizikai megvalósítás kezdetétől. Hiányuk már szinte másnap tapintható volt.
A beruházás megindítására egy őszi napon került sor. A műpalafedés bontásával indult meg az építkezés. Kimentem a helyszínre, hogy ha bármi kérdés felmerül a tervekkel kapcsolatban, akkor tisztázzuk. A kivitelező-áccsal meg is beszéltük a teendőket, aki bizonyos módosításokat kért a tervekkel kapcsolatban, hogy gyorsabban haladjon és mihamarabb még a rossz idő beállta előtt újra fedél alá kerülhessen az épület. A vezető ácsot ekkor láttam utoljára az építkezésen. A terveken a kért módosításokat elvégeztük és hetente többször látogattam az építkezést. Az első problémával akkor szembesültem, amikor az egyik kötőgerenda statikai megerősítése helyett egy hevenyészett tákolmány fogadott fent a tetőn. Érdeklődve kérdeztem a jelenlévőktől (mivel az ács ekkor sem volt kint), hogy ha már nem sikerült leolvasni a tervekről az előírt méreteket, akkor legalább miért nem a megerősítendő gerenda mellé készült el a Mekmestert megszégyenítő alkotmányuk. A válasz nem kevésbé volt meglepő, mint maga a "szerkezet". Azért nem sikerült a gerenda mellé elhelyezni a produktumot, mert a központi csillár e köré a gerenda köré volt feltekerve. Ez a probléma áthidalhatatlan akadályt jelentett a kivitelező számára. Falubeli segítséggel és hosszas telefonos veszekedés árán sikerült kierőszakolni a gerenda terv szerinti megerősítését.
Sajnos a torony felállványozása sem sikerült jobban. Az ácsszerkezetből készített állvány legszembeötlőbb tulajdonsága az volt, hogy a templom boltozatára vezette a vizet. Természetesen a csapadékos időjárás is megérkezett és Krisztus urunk a mennyezeten csak azért nem ázott el, mert ő volt a legmagasabb ponton, és az esővíz hamar a boltvállak felé vette az irányt. Az oda felfestett apostolok nem voltak ilyen szerencsések. Joggal kérdezhetik, hogy miért nem szabadultunk meg ideje korán ettől a kivitelezőtől. Sajnos a templom fedését ekkorra már elbontották, így még egy közös megegyezéssel történő szakítás is azt jelentette volna, hogy több hétre leáll az építkezés, amit nem engedhettünk meg magunknak. Így az ottani szakikkal kellett eljutnunk legalább addig, hogy a cserép felkerüljön az épületre. Azt mondják, a jó munkához idő kell, a rosszhoz meg még több. Ezt a még többet sikerült megtapasztalni ekkor. Nagy nehézségek árán sikerült a cserépfedést elkészíteni. Boldogan ácsoroghattam volna a templom mellett, hogy a nehezén túl vagyunk, azonban éreztem, hogy valami nincs rendben. Talán tíz perce is állhattam ott, amikor rájöttem, hogy mi zavar. Kiderült, hogy a templomra a manapság divatos elrendezésben hálóba rakták fel a cserepet, mint a csempét a falra. Rögtön arra gondoltam, hogy elrontottam a kiosztást a homlokzati rajzon. Gyorsan, elő a terveket! A tervrajzokon szépen feles eltolással sorakoztak a cserepek, ahogy kell. Biztos ez az új modern cserép ilyen, nem figyeltem oda, és ezt így kell rakni! Kapkodás a telefon után, hova mentettem a gyártó számát? Megvan! Felhívom, kedélyesen elbeszélgetünk, és szabatosan elmagyarázza, hogy abban az esetben, ha ilyen meg ilyen tetőfóliát rakok alá, és a tetőhajlásszög ennyi meg ennyi, akkor lehet. De hát nincs alatta fólia! Műemléképület! Ja, akkor nem, akkor nem lehet hálóba rakni, csak szigorúan feles eltolásba. Klassz! Szedhetjük le az egészet újra!
A fedés fent van. Rosszul, de fent van. Most már nem ázunk nagyon, csak kicsit. Az érsekség lépett is. Végre megszabadultunk a kivitelezőtől. Akivel az utolsó telefonos beszélgetésünk egyike örökre emlékezetes marad számomra: Az ominózus gerenda-megerősítés többszöri sikertelen kísérlete után közöltem vele, hogy ha nem akarja megérteni, hogy mi a feladat, akkor adja át valakinek a munkát, aki ért hozzá. A válasz: rendben, akkor hozom a saját embereimet...Vajon eddig kik voltak kint? Merült fel bennem a kérdés, de a meglepetéstől szólni nem tudtam.
A munkát egy ózdi ács vette át, akinek azóta is hálás vagyok. Az addig öt-hat esetenként nyolc emberrel felvonuló kivitelező banda helyett most lett egy ácsunk, meg egy segédmunkásunk. A munka újraindult. Ekkora már átrakattuk a cserepeket feles eltolásba. Az új ács közölte, hogy ez nagyon jó, de a cserépléc távolságot se sikerült jól megválasztania a korábbi kivitelezőnek, így az egészet visszabontjuk. Mi az nekünk! Úgyis három a magyar igazság, így hát átraktuk a cserepet harmadszorra is.
Amit nem sikerült megoldani addig nyolc emberrel másfél hónapig, azt sikerült két emberrel két hét alatt. A feladat megoldását ne matematika könyvben keressük. A fent említett két hét alatt sikerült újra elhelyezni a cserépléceket és a cserepeket, az ereszkialakítást megoldani a tető szellőztetésével, valamint a szentély északi oldalán még egy sárgerendát is kicseréltünk, amit korábban nem cseréltek, pedig kézzel lehetett kikaparni a felét. Hiába, jól mondták az egyetemen, jó ácsot nehezebb találni, mint jó feleséget, na de ha sikerül, nincs lehetetlen.
A tetőt sikerült rendbe hozni, a homlokzatokat végül újrafestették. A beázások nyomai a homlokzatról lassan eltűntek. Az örökölt hibák még egy ideig azért kísértettek. A főpárkányról valamiért folyton a lépcsőre csurgott az esővíz, ami a felújítás előtt nem volt tapasztalható. Lassacskán ezt is sikerült orvosolni. Kiderült, hogy nem csak az ácsmesterség, a kőművesség sem tartozott a korábbi kivitelező erényei közé. Sikerült a bádogozáshoz hozzávakolni a párkányt, ami persze annak rendje és módja szerint el is vált.
A csapadékos időszakok után jött egy aszályos nyár. Ez segített valamit az átnedvesedett falaknak, de egy ilyen mérvű beázás után sajnos a száradás akár több évig is eltarthat. Ez ki is derült a szárazság utáni első csapadékosabb időszakban. Riasztottak, hogy újra ázik a templom. Kiszaladtunk megnézni, hogy mi a helyzet. A templomtérbe lépve egyből megcsapott a pára. Gyorsan fel a padlásra! Az eső még csepergett, hátha kiderül, hol folyik be a víz! Fent a padláson teljesen más légállapotok fogadtak minket. A padlás száraz volt. Még a legkritikusabb ponton a torony tövében is száraz volt a felújításból ott maradt por. Az átázott falak ontották magukból a párát, ami a nedves időben beszorult a templomtérbe. A templom belső festésének javítása előtt sikerült kicserélni az összes vezetéket, így egy újabb hibaforrástól megszabadultunk. A hetvenes évekből származó kapcsolószekrényeket kicseréltük, amelyekre ha valaki ránézett, akkor lehetett vele viccelődni, hogy régebbi, mint a templom. Az égőket korszerű ledes fényforrásokra cseréltük, és talán a végén az újonnan elhelyezett lámpák kérdése is megnyugtatóan rendeződött. A templom falainak szellőzése érdekében elhelyeztünk egy szúnyoghálót a csigalépcső tetején, így a denevérek nem tudnak lejutni a templomtérbe, de a párás levegő távozni tud a torony felé. A belsőben a lábazati vakolatot ideiglenesen eltávolítottuk, hogy a falak száradását meggyorsítsuk. Végre megindult a gyógyulás...
